2014.03.12.
12:00

Írta: *candy*

Rendhagyó interaktív KRESZ tanóra az iskolában

Megelevenedett a tanuloknak.hu internetes e-learning program. Több mint százhúsz iskolás, köztük első, második, harmadik és negyedik osztályos nebulók vettek részt az „Interneten keresztül elérhető e-learning alapú képzési rendszer és tematikus, célzott tananyagok biztosítása a közúti balesetek számának csökkentése és a közlekedési kultúra javítása érdekében” elnevezésű program mintabemutatóján az Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában. A moderniskola.hu részletes cikke a témával kapcsolatban itt  található.

 

kresz_suliban

Ha még több képet szeretnél látni, kattints ide!

 

A lelkes diákok izgalmas, formabontó, játékos és a gyerekek számára abszolút megfogható módon ismerkedhettek a közúti közlekedés szabályaival. A kétszer negyvenöt perces bemutatók alkalmával bevethették kreativitásukat, kézügyességüket, miközben szórakozva sajátították el a KRESZ, őket, gyerekeket is érintő alapvető szabályrendszerét. A tanárok és animátorok részvételével zajló bemutatók keretében a gyerekek plakátokat terveztek, ezekre ragasztották fel a különféle matricákat és ismerkedtek a közlekedési eszközökkel és jelzőtáblákkal. Az elmélet mellett a gyakorlatot is elsajátíthatták a gyerekek, mégpedig saját élmények szerzésével. Óriási érdeklődés övezte a közlekedésbiztonsági szakember által tartott bemutatót, ahol a kicsik és nagyok megtanulhatták, milyen felszerelésben pattanhatnak nyeregbe, illetve milyen eszközökkel kell ellátniuk kerékpárjukat, hogy szabályosan és biztonságosan közlekedhessenek két keréken.

A bemutatón és a plakátragasztáson edzett elmék és testek a mintabemutató délelőtt végén érkeztek el a valódi kihívást jelentő feladathoz, azaz a KRESZ labirintushoz. A feladat keretén belül a nebulóknak ötfős csoportokban, időre és főleg szabályosan kellett teljesíteniük az előre berendezett képzeletbeli utcát, tele stop táblákkal, jelzőlámpákkal és zebrákkal. A csillogó gyerekszemek és elégedett arcok mutatták a tartalmas és izgalmas nap sikerét. A tanuloknak.hu a gyakorlatban, élesben és iskolai körülmények között is bebizonyította, hogy lehetséges olyan tanagyagot a megfelelő módszerbe ágyazva a gyerekek elé tárni, amivel biztonságosabbá és balesetmentessé tehetőek hétköznapjaik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kreszrefel.blog.hu/api/trackback/id/tr745856179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása